Kuba- a szónak íze van, zamata és aromája. Jellegzetes képek villognak akkor is, ha sohasem jártunk ott:
Matuzsálem autók, hámló házfalak, forró ritmus, rum, szivar, homokos tenderpart, Che Guevara portréja, a Disznó-öböl, hős partizánok: ¡Viva la Revolución! Esetleg eszünkbe jut Hemingway is, és a daiquiri, amit a legenda szerint a La Floriditában neki talált ki a mixer.

^[1]
Ha valóban eljutunk Kubába, az álmok elsőre igaznak tűnnek. Egy párhuzamos valóságba kerülünk, olyan, mintha az 50-es években járnánk. Mindent megtapasztalhatunk, amit előre elképzeltünk magunknak. A turista CUC-cal, (konvertibilis peso) fizet, mindent megkap, amire vágyik: mojitót szürcsöl a szálloda elegáns halljában, laza mozdulattal szív egyet a szivarból, cabrio oldtimer-rel száguld a trópusi napfényben, haját enyhén borzolja a szél. A hotelben mindig van hideg- és melegvíz, dübörög a salsa, csinos fiatal lányok és fiúk lesik a külföldiek kegyeit. Kubában süt a nap, és a jól tájékozottak azt is tudják, hogy Varadero a legszebb tengerpart. Ez a benyomás hamar elpárolog, amint belépünk egy cayóra. A cayók Kuba környéki kis szigetek, hófehér homokkal, azúrkék-zöld tengerrel. A Cayo Coco és a Cayo Sta. María egy-egy kb. 50 km-es mesterséges földnyelvvel van összekötve Kuba szigetével. Ahogy haladunk olyan, mintha vízen buszoznánk: jobbra nézve delfinek a vízben, balra nézve végtelen óceán. A földnyelvre lépés előtt szabályos határellenőrzésen esünk át: itt be nem jut kubai, csak ha a hotelben vagy a csoporttal dolgozik. A nagyobb cayóknak saját repterük van. Sok turista – főleg Kanadából – közvetlenül a cayóra érkezik, és onnan is megy haza. Nem is biztos, hogy mindenki ellátogat közülük a nagy szigetre, Kubába.

^[2]
Pedig Kuba rengeteg lehetőséget kínál az idelátogatónak. Lenyűgöző a természet, lélegzetelállítóak a nemzeti parkok, ahol a trópusi tájon kolibrit, szabadon sétáló hatalmas iguanát, derékig érő termeszvárat is láthatunk a pálmafák alatt. Hegyi patakokban fürödhetünk és beállhatunk a vízesés alá, hegyet mászhatunk a Sierra Maestrában, a sor végtelen. A tengerpartok verhetetlenek és dekadenciájukban is gyönyörűek a városok: az örök Havanna, a sokszínű Trinidad, az elegáns Cienfuegos, a forradalmi Santiago de Cuba, stb. De Kubába elsősorban a hangulat, az emberek miatt kell elmenni.
Kubában van mit látni, hallani és tapasztalni a szokásos látványosságokon túl is, csak ki kell lépni a turista-mókuskerékből, ami nem is olyan egyszerű. De megéri, mert Kubát nagyon lehet szeretni.

^[3]
A kubai ember kedves, közvetlen, barátságos és nagy nehézségek árán él. Az állami szektorban – a kommunista országban az aktív lakosság 80%-a állami alkalmazott – egy fő havi jövedelme kb. 12€-nak felel meg, amit CUP-ban, azaz nem konvertibilis pesóban kap kézhez. Ezzel kapcsolatban a népi bölcsesség így szól: „Ők úgy tesznek, mintha fizetnének, mi úgy teszünk, mintha dolgoznánk.” Nagyon sok alapvető árucikk – a teljesség igénye nélkül, például a tej és a tejtermékek és a jó minőségű higiéniai termékek, pl. fogkrém, szappan – csak CUC-ban, azaz konvertibilis „kemény” pesóban kaphatóak. Tehát a kubaiak kénytelenek fizetésük jelentős részét konvertibilis pesóra váltani. 23-25 nem konvertibilis peso ér egy kemény pesót. Egy euro kb. 1,27 konvertibilis pesóra váltanak át. Ez a matematika minden kubai kisujjában van, csak a kívülről jövőknek bonyolult.

^[4]
Kuba az az ország, amelyik sosem alszik. Az emberek gyakorlatilag az utcán élik az életüket. Tényleg szeretnek és tudnak táncolni, egy-egy pöttöm gyerek a Savaria táncverseny döntősét megszégyenítő csípőmozdulattal riszál az utcán, ha zenét hall. Szerintem a kubaiak hálózatépítésben felülmúlhatatlanok. A kubai társadalom alapvető információforrása az interperszonális kapcsolat. A modernebbek „bluetooth”-nak hívják a suttogó propagandát, tradicionális nevén pedig „radio bemba”, azaz ajakrádió. Amit a hivatalos hírek nem, vagy máshogy mondanak – pl. hány ember halt meg a legutóbb leomlott ház romjai alatt –, az, és még sok más is megtudható az utcán.

^[5]
A szóbeli közlés olyan fontos, hogy nem is hagyja abba a hotelben a recepciós, az eladó a boltban, a pénztáros a buszpályaudvaron a magánbeszélgetést, ha megjelenik pultja előtt az ügyfél. Ilyenkor lendül be igazán, hiszen hallgatósága van, és latinosan cifrázza a kedveskedést. A vendég végighallgatja, hogy a „drága szívecském”, „egecském”, „életem” – ezek általános becéző formulák, bárkire vonatkozhatnak – éppen mit csinál most, mit csinált tegnap és mit tervez holnapra. Ebben az esetben a legjobb a bölcs türelem, Kubában egy dologból van bőven, és az az idő. A türelmetlenkedés ellenkezést szül, márpedig a kubai makacs ember, és még hosszabb lesz az amúgy is hihetetlenül körülményes ügyintézés.

^[6]
A kubai emberek jól ápoltak. A legnagyobb trópusi nyári hőségben sincs büdös a buszon, ahol  egy gombostűt se lehetne leejteni, mert európai szemmel nézve már induláskor elképzelhetetlenül sokan voltak rajta, és azóta csak szálltak fel rá. A nők körme manikűrözött, kapualjakban ülnek sámlin a manikűrös lányok és várják a nőket, a férfiak hófehér foga gyakran arannyal van futtatva. Hivalkodóan csillog az arany, amikor nevetnek.

^[7]
Kuba szereti a jelképeket. Az emberek szívesen hordják a kubai zászlót nyakláncként és karkötőként. Ebben az országban aki csak teheti, uniformist visel. Kezdve Fidel Castróval, akinek elmaradhatatlan öltözete a katonai egyenruha és a bakancs. A kisdobosokon minden iskolai napon kék nyakkendő van az egyenruha mellé, az úttörőkön természetesen piros. A gimnazisták nadrágja vagy szoknyája mustársárga. A helyzet pikantériája, hogy a kamaszlányok egyenszoknyája alig takarja a feneküket. Így van ez központilag kitalálva és jóváhagyva.  A nyugdíjasok egyenmellényben dominóznak a dominó klubban. Nyilván, hogy messziről is látsszék, hogy ők klubtagok, nem csak véletlenszerűen ültek le dominózni. Különben az utcán lépten-nyomon dominóznak az emberek. De van egyenruhás parkőr is, akinek egyetlen feladata az Havannában, hogy ha turista érkezik, a bronz John Lennon szoborra feltegye a bronz szemüveget.

^[8]
Itt mindenki életművész.  Ha beszédbe elegyedsz valakivel, szinte biztos, hogy ír, zenél, fest, vagy csak imádja a művészeteket. A taxis lehet, hogy végzettségét tekintve villamosmérnök, az atomfizikus idegenvezetésből él. Mert valamiből élni kell. Kubában nem létezik olyan, hogy abszurd, mert az a mindennapi valóság. Ha az étteremben sült csirkét lehet kapni, és az étterem teraszán rizst, akkor vajon hol lehet sült csirkét enni rizzsel? Az étteremből sem és a teraszról sem lehet elvinni az ételt, és pláne nem lehet máshonnan hozott ennivalót enni. Egy megoldás marad: a mindig jól bevált utca. Minden étteremben minden pincér felír minden rendelést, akkor is, ha csak egyféle pizza van az étlapon. Biztos, ami biztos.

^[9]
Kubában mindenki nagyon leleményes, hiszen máshogyan nem lehetne megoldani a mindennapi gondokat. A gyerek fél pár görkorcsolyával korcsolyázik, a másik lábán nála 5 számmal nagyobb strandpapucs van, hulladék deszkából és csapágyból gördeszkafélét szerel, amivel le lehet csúszni a lejtős utcákon. A felnőtt WC papír gurigát használ hajcsavaró helyett, Lada motort szerel az 50-es évekből származó Ford modellbe, szétvágja a Ladát és hat ajtós limuzint csinál belőle, bontott téglát tesz a kitört székláb helyére és így stabil marad a szék, a papírdobozból evőeszköz nélkül árul ételt a papírdoboz leszakított fedelével eszi meg, bár egy kissé elázik a papír, mire az ebéd végére ér, teli palack vizet lógat a plafonról, amit néha meglendít, így zavarja el a legyeket a napra kitett, hűtőt sosem látott, eladó húsokról, a fém üdítős és sörös doboz nyitóját művészi gonddal összehorgolva hajpántot, karkötőt, retikült készít.

^[10]
Ez az emberi találékonyság az, ami Kubát mindig túllendíti az éppen aktuális válságon. 1997 óta magánszemélyek is foglalkozhatnak fizető vendéglátással otthonukban, és nyomban megjelentek a lakáskávézók és a lakáséttermek. Ez utóbbi kubai találmány világméretű divattá nőtte ki magát. A recept egyszerű: ha nincs üres ingatlanod és pénzed sem a bérléshez (márpedig honnan lenne?), állíts be egy-két asztalt a saját lakásodba, főzz a saját tűzhelyeden, és akassz ki egy kartonlapot az ajtóra, hogy családias hangulatú éttermedben szívesen látsz vendégeket. A családias hangulatot nagy mértékben erősíti a kézzel írott étlap és maga a család, aki szintén a lakásban él. A gyerekek lármáznak, a nagymama tévét néz a hintaszékből, a család felnőtt tagjai felváltva rohangálnak a konyha és a nappali között.

^[11]

A jó lakásétteremben a törzsközönség kubai, a körülmények puritánok. Lehet enni omladozó lépcsőházba kitett asztalnál, teraszon, nappaliban a sámlin vagy az ülőgarnitúrán ölből, szorosan összepréselődve egy-két ismeretlennel (középen a legrosszabb), és ha nem, vagy nem nagyon tűnik fel, hogy a vendég külföldi, az árak az átlagos kubai pénztárcához mértek és nem konvertibilis pesóban értendők. Inni azonban vinni kell, mert csak csapvíz vagy csapvízből készített üdítő van, ami európai gyomorra nézve veszélyes. Hasonló okokból vigyázni kell a fűszeres, főzés nélkül készített, máskülönben nagyon finom szószokkal is. Az igazi lakásétterem nem, vagy csak alig látszik az utcáról. Sokszor olyan házban van, hogy a látogató első eldöntendő kérdése belépés előtt az, hogy megéri-e életét kockáztatni a kalandért, mert a ház bármelyik pillanatban összeomolhat.

^[12]
Ma már persze a lakásétterem fogalmának ismertté válásával vannak komolyabban felszerelt, nagyobb befogadó képességű lakáséttermek is. Csakhogy ezeknél a helyeknél egyáltalán nem biztos, hogy a lakásétterem kifejezés nem csupán marketing fogás-e a külföldiek számára. Itt persze a konvertibilis peso a fizetőeszköz, az árak is mások.  És nagyon kell vigyázni, nehogy a bent ülő turistahad magával sodorjon minket oda, ahonnan nagy nehezen elszöktünk: a hotelbe, az elegáns tengerpartra, a koktélbárba, a Torpicana Showba, abba a luxus Kubába, ahova egyszerű kubai nem teheti be a lábát. Kuba sokkal izgalmasabb és érdekesebb annál, hogy a látogató megelégedjen a tálcán kínált felszínnel. Kubát érdemes megismerni olyannak, amilyen valójában.

^[13]

 Érdekességek Kubáról

A becsült adatok szerint 1959-ben mintegy 150 ezer amerikai autó volt Kubában és ma közülük még körülbelül 60 ezer fut az utakon.
A mai napig meg lehet nézni Hemingway birtokán azt az üres úszómedencét, ahol a legenda szerint Ava Gardner amerikai színésznő meztelenül fürdött.
Fidel Castro kedvenc szivarja a Cohiba. Mára már felhagyott a szivarozással, a kubai népi bölcsesség szerint egészségét a „moringa” nevű növénynek köszönheti.
2012-es adatok szerint (The Economist) egy orvosra Kubában jut a legkevesebb páciens a világon: 149 fő.
A Kubát 1959-2006-ig vezető Fidel Castro 2011-ben bekerült a Guiness rekordok könyvébe. A forradalom vezetője ellen ez idő alatt összesen 838 gyilkossági kísérletet követtek el. A meggyilkolását célzó módszerek változatosak voltak, de mind kudarcba fulladt: egyebek mellett robbanóanyagot tettek a cipőjébe, kígyómérget fecskendeztek a szivarjába, sőt, még kis robbanószerkezetet is szereltek egy baseball-labdába.

^[14]
Szöveg és kép: Dr. Cselik Ágnes Eszter