Miután nevelőszülei felnevelték, a kakukkfióka elhagyja a fészket, hogy felkeresse saját fajtársait. Ausztrál kutatók arra keresik a választ, hogy honnan tudja, ki az igazi családja.

A kakukk nem a szülők gyöngye, mivel nem költi ki tojásait és nem neveli fel fiókáit. A költésparazitáknak ugyanis az a szokásuk, hogy tojásaikat más madarak fészkeibe helyezik, így a szülői feladatokat sem nekik kell ellátniuk. A természetben viszonylag kevés olyan fajt ismerünk, amelyik teljes mértékben egy másik állatra ruházza át ezt a felelősséget. A kakukk tipikus ilyen madár. Ez sok előnnyel is jár számára, mivel más végzi el helyette a fiókák felnevelésével és etetésével járó kemény munkát, így több energiája marad a párosodásra. Ráadásul még a fészket sem kell védelmeznie a tojásra vadászó ragadozóktól.

A kakukk fiókája más faj fészkében cseperedik fel, és egy igazi kis túlélő, semmitől sem riad vissza. A kakukknak ugyanis nevelőszülei fiókáival is meg kell küzdenie. A sok kis éhes szájat etetni kell, az élelemért folytatott verseny ezért igencsak kiélezett. A kakukk általában korábban bújik elő a tojásból, mint a többi madárka, és életösztöne máris működésbe lép. A többi tojást, melyek a fészekrakók sajátjai, gyakran kilöki átmeneti otthonából, de a későbbiek során is képes a kisebb fiókákat megölni. Az élelmet is agresszíven magának követeli, az átvert szülők pedig szorgalmasan etetik a síró fiókát.

^[1]

A kutatókban felmerült a kérdés, hogy honnan tudja a kakukk, hogy ő más madárfajhoz tartozik, mint nevelőszülei. A kis betolakodó ugyanis amikor már eléggé megerősödött, elhagyja a “családi fészket”, és felkeresi saját fajtársait. Dr. Naomi Langmore, az Australian National University ökológusa többek között a madarak viselkedését tanulmányozza: “Kísérleteket végeztünk több költésparazita madárral is. A fiókáknak lejátszottuk a nevelő- és az igazi szülők füttyeit is, és a megfigyeléseinkből arra következtettünk, hogy a saját fajuk hangját preferálják, habár a nevelőszülők füttyeit hallották korábban”. Ez azért is különös, mert a legtöbb fiatal állat ahhoz az egyedhez, és ezáltal ahhoz a fajhoz ragaszkodik legjobban, amit először megpillant. Sok esetben vezet egy életre szóló identitászavarhoz az állatvilágban, ha ez az egyed nem a szülő, illetve nem fajtárs. A költésparaziták viszont már nagyon korán tudatában vannak, hogy ők mások, és gyorsan alkalmazkodnak, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a szituációból. Dr. Langmore a madarak füttyével magyarázza a valódi identitásuk felismerését. A kakukk éneke egy rövid és nagyon egyszerű dallam. A fiókák ezt hasonlítják össze a többi madár füttyével, és ez alapján azonosítják és találják meg saját fajtársaikat anélkül, hogy valaha kapcsolatban lettek volna előtte.

Forrás: abc.net.au

Képek: youtube.com, wwt.org.uk

Kapcsolódó anyagok:

Megkülönböztetik egymástól a ragadozókat a cinkék? ^[2]

Furcsa rokonság ^[3]