A Nobel-díjas orvos és biokémikus tudósra méltán lehet büszke a magyar nemzet. A C-vitamin felfedezéséért 1937-ben ismerte el a Svéd Királyi Tudományos Akadémia a rangos díjjal.
Szent-Györgyi Albert az egyetlen magyar tudós, akit a hazánkban folytatott tudományos tevékenységéért tüntettek ki a Nobel-díjjal. Százhúsz éve született Budapesten, 1893. szeptember 16-án. Gyermekkorában nem volt különösebben jó tanuló. Tizenhat éves volt, amikor belelapozott nagybátyja élettan könyveibe, és feltárult előtte az emberi agy felépítése. Ez az élmény egész további életét meghatározta, és csillapíthatatlan tudásszomja arra ösztönözte, hogy kitűnő bizonyítvánnyal végezze el a Lónyai Utcai Református Gimnázium és Kollégium utolsó két osztályát. Kétség sem férhetett ahhoz, hogy ezek után az orvosi pályára lép: 1917-ben diplomázott a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán. A nagybátyja laboratóriumában eltöltött gyakorlati ideje során döntött úgy, hogy a kutatómunka felé fordul. Az első világháborúban medikusként szolgált, és a lengyel fronton látta el a sebesülteket. Miután leszerelték, Németországban és Hollandiában széleskörű kutatómunkába fogott több tudományág, az élettan, a biológia, a gyógyszertan és a kémia területén is.
1922-ben a Groningenben töltött idő alatt kezdte el a sejtlélegzéssel kapcsolatos kutatásait, és a mellékvese működésének problematikája is foglalkoztatta. Később itthon, a Szegedi Tudományegyetemen folytatta kutatói munkáját, amely a C-vitamin izolálásához, és ezzel a Nobel-díj elnyeréséhez vezetett. Még Groningenben egy addig ismeretlen anyagot fedezett fel a mellékvesében. A hat szén-, nyolc hidrogén- és hat oxigénatomból álló redukáló anyagot 1928-ban nevezte el hexuronsavnak. Kutatóévei után a Cambridge Egyetemen doktorátust szerzett kémiából, amely egy további lépcsőfokot jelentett a Nobel-díj felé vezető úton. Itt fedezte fel, hogy a Groningenben azonosított szerves sav a mellékvesekérgen kívül a citrusfélékben is megtalálható. Mivel ekkor még csak kis mennyiségben sikerült előállítania ezt a szerves savat a laboratóriumában, nem tudta továbbvizsgálni a kémiai felépítését. 1930-ban Klebelsberg Kuno kultuszminiszter hívására hazatért, és a második világháború végéig a Szegedi Tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének lett a professzora. Az egyetem fél évszázaddal később felvette a tudós nevét (Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem). Szegeden tovább folytatta a hexuronsavval kapcsolatos kutatásait. Ekkor fedezte fel, hogy a fűszerpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusfélék. Mivel a tengerimalacokon végzett kísérletei során kiderült, hogy a skorbutot gyógyítani lehet vele, Szent-Györgyi aszkorbinsavnak nevezte el a vegyületet, amelyet C-vitaminként ismer a világ. 1937-ben ő nyerte el „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért” az élettani-orvosi Nobel-díjat, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg. A következő évben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.
A második világháború idején a Kállay-kormány Isztambulba küldte Szent-Györgyit, ahol a kormány megbízásából titkos tárgyalásokat folytatott a szövetségesek képviselőivel Magyarország háborúból való kilépésének feltételeiről. A terv kitudódott, mivel a német hírszerzés tudomást szerezett Szent-Györgyi professzor tárgyalásairól. A német megszállás után a Gestapo Hitler parancsára nagy erőkkel kereste a professzort. A svéd nagykövetség közreműködésével azonban sikerült szovjet fennhatóság alatt álló területre menekülnie. A háború után újjászervezte a Magyar Tudományos Akadémiát, és a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi karának biokémia professzora lett két éven keresztül.
1947-ben a politikai terrortól való fenyegetettség miatt végleg elhagyta az országot, és az Egyesült Államokban telepedett le Boston közelében, Woods-Hole-ban, ahol 1986. október 22-én bekövetkezett haláláig élt és dolgozott. 1947-től tizenöt éven át vezette az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézetének tengerbiológiai laboratóriumát, 1962-től pedig majdnem tíz éven át volt a Dartmouth-i Egyetem professzora. Az izomkutatás területén végzett kiemelkedő munkájáért, amely elősegítette a szív- és vérkeringési betegségek megértését, Mary Lasker-díjjal tüntette ki az Amerikai Szívgyógyász Társaság. Élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak és a sejtszintű szabályozásnak szentelte.
Közel negyven évig élt Amerikában, de hazájával mindig szoros kapcsolatot ápolt, és a hatvanas évektől rendszeresen hazalátogatott. Kutatómunkáján kívül a komolyzene nagy rajongója volt, baráti kapcsolat fűzte Kodály Zoltánhoz is. Szent-Györgyi több mint kétszáz tanulmányt és számtalan meghatározó jelentőségű könyvet publikált. Munkásságában is mindig arra a pozitív életszemléletre törekedett, amely előre viszi az emberiséget.
Képek: archív
