Szokványosnak aligha nevezhető kirándulás, ha mindössze három nap alatt három országot is sikerül meglátogatnunk. A bázeli reptérről három irányba is indulhatunk: Németország, Franciaország vagy Svájc felé. A The Explorernek alkalma nyílt egy izgalmas kalandozásra a Felső-Rajna völgyében.  

A svájci–német–francia hármashatárnál elhelyezkedő Bázelt a Rajna egy éles kanyarral szeli ketté. Lakói büszkék arra, hogy az utcákon egybefonódik a több mint kétezer éves történelmi múlt, valamint a modern világ. A kiemelkedő művészeti alkotások mellett Bázel temérdek múzeumáról és fesztiváljáról híres. Csapatunk elsőként Svájc kulturális fővárosát fedezte fel. Kedves és készséges idegenvezetőnk, Margrit Götz először a Nemzetközi Fizetések Bankjának komor épületéhez vezetett minket, amely a világ legrégebbi nemzetközi pénzintézete, s jelenleg a bankok közötti monetáris együttműködés egyik legfőbb képviselője. A város központja felé haladva érdekes műalkotásra lettünk figyelmesek: az örökmozgó Tinguely szökőkút kis szerkezetei jó időben vidáman fröcskölik és lapátolják a vizet, télen azonban jégszobrokként nyújtanak lenyűgöző látványt.

Sétánk innen a varázslatos hangulatú Óvárosba vezetett: egyes épületek története itt egészen a 15. századig nyúlik vissza – az ajtók fölé festett számok mutatják, mikor említették őket először hivatalos, írásos dokumentumok. Ezen a környéken található a központi szerepet betöltő piactér, valamint a városháza, a Rathaus is. Ez utóbbi igazán jellegzetes látványt nyújt: homlokzata feltűnő, vörös színű, számos freskó és szobor díszíti, valamint egy impozáns toronnyal is büszkélkedhet. A reneszánsz épület legrégebbi részét az 1500-as évek elején emelték. Az Óvárosban barangolva alkalmunk nyílt megtekinteni a mintegy negyven múzeum közül a legkisebbet: a Hoosesagg, vagyis Nadrágzseb Múzeum mindössze egy apró kirakatablak. Margrit elmondta, hogy a tárgyakat havonta cserélik, és bárki közszemlére teheti saját gyűjteményét – látogatásunkkor színes kupakok tömkelege díszelgett az üveg mögött. Bázel talán legkiemelkedőbb nevezetessége a Basler Münster, a 12-15. század között épült gótikus és román stílusjegyeket viselő székesegyház, mely számos más híres történelmi személy mellett Rotterdami Erasmus végső nyughelyeként is szolgál.

^[1]

Utunk második napján Győr testvérvárosa, a Franciaország északkeleti részén elterülő Colmar felé vettük az irányt. A „legelzászibb” város az említett régióban népesség szempontjából a harmadik, 67 000 lakost számlál. Colmarban kiemelkedő foglalkozásként van jelen a borászat, így talán nem is meglepő, hogy első utunk George Karcher barátságos pincéjébe vezetett. Az Elzászban termesztett hét szőlőfajtából különböző, teljesen eltérő ízű, minőségi borok készülnek, s ezek mindegyikét volt alkalmunk megkóstolni. A házigazda nem sajnálta tőlünk az italt, s részletes magyarázatokkal is ellátott bennünket, így némileg mindannyian kiművelődtünk az elzászi borok tekintetében. Az enyhén gyümölcsös Sylvaner például remek szomjoltó, az illatos Rizling már pikánsabb, a Pinot Gris pedig mindkettőnél erőteljesebb ízvilággal rendelkezik. Ezen kívül muskotályost (Muscat d’Alsace), lágy Pinot Blancot, testes Gewurztraminert, valamint Pinot Noir-t termelnek a térségben – nekem talán ez utóbbi ízlett legjobban, valószínűleg gyümölcsös jellege miatt.

Az ezeréves város gazdag kulturális és építészeti örökséggel rendelkezik, így itt is bőven akadt látnivaló. A jellegzetes, favázas házak romantikus hangulatát tovább fokozta, hogy sétánkra sötétedés után került sor. A szabadtéri múzeumként aposztrofált Colmar valóban különleges élményt nyújt az ide látogatónak egyedülálló kék, zöld, fehér és borostyán színekben tündöklő éjszakai díszkivilágításával, melyet egy központi számítógép vezérel. Colmar egyik védjegye a Kis Velencének nevezett terület: a városnak ezen a részén vidám patakok csordogálnak, s ha kedvünk támad, akár csónakba is szállhatunk. A város változatos s nem ritkán viharos történelmének köszönheti sokszínűségét. Ennek ékes bizonyítékai az építészeti látnivalók, többek között a két monumentális gótikus templom. Más, későbbi stílusirányzatok is bőségesen képviseltetik magukat. Itteni idegenvezetőnk, Denise Gonel a kissé groteszknek mondható, reneszánsz jegyeket hordozó „Fejek Házához” is elvezetett minket. Az épületet egy helyi kereskedő, Anton Burger emeltette 1609-ben, s többek között Bartholdi munkája is megtalálható rajta. Ha megszemléljük, nem nehéz kitalálni, honnan kapta a nevét: összesen 111 darab arc és fej ékeskedik a homlokzaton.

^[2]

A harmadik napon a németországi Freiburg feltérképezése következett. Az „ezerarcú” város kiemelkedő kulturális örökséggel rendelkezik, ezek közül talán a gótikus stílusban épült székesegyház a leglenyűgözőbb. A grandiózus épület 116 méter magasan tör az ég felé, jellegzetessége pedig a számtalan hatalmas, színes üvegablak, mely földöntúli fénnyel tölti meg a templombelsőt. A város két díszes, középkori kapuja rendkívül jó állapotban maradt fenn, az idősebb erődítmény, a Martinstor fagerendái az 1200-as évekből származnak. Freiburg legrégebbi részén különleges növényindák kötik össze az egymással szemben álló házakat – megtudtuk, hogy az üde zöld levelek a hársak nemzetségébe tartoznak, és az alattuk levő házak mélypincéi a város alapítása óta léteznek. A Freiburgban ténfergő idegen szokatlan dologra lehet figyelmes: az utcákon csermely fut végig az erre a célra kialakított keskeny árkokban. A patakocskák nem veszélytelenek, ám egy kedves legenda fűződik hozzájuk: úgy tartják, hogy az a férfi, aki véletlenül belelép az árokba, helyi lányt vesz feleségül.

Sétánk végén meglátogattuk az Augustinermuseumot, amely középkori és 19. századi műalkotásoknak egyaránt otthont ad. A legnagyobb freiburgi múzeumot 1923-ban alapították, s mára Németország egyik legjelentősebb tárlatává nőtte ki magát.  Külön teremben állították ki a hatalmas és szigorú prófétaszobrokat, melyek hajdan a székesegyházban álltak, és megcsodálhattunk jó néhány ugyaninnen származó festett üvegablakot is. Freiburg azonban nem csak történelmi emlékei miatt érdemel figyelmet. Az utóbbi harminc év környezetvédelmi politikájának köszönhetően a város mára világviszonylatban is az egyik „legzöldebb” település. A tudomány, az ipar, a városvezetés és a lakók együttesen törekszenek a fenntartható energiagazdálkodás fejlesztésére, amely többek között a közlekedésben, a természet megóvásában, a klímavédelemben és a hulladék-újrahasznosításban is megnyilvánul.

^[3]

Képek: archív