- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

Felébresztik az üstökös-vadász űrszondát

Posted By The Explorer On 2014-01-20 @ 13:18 In Tech | No Comments

Az Európai Űrügynökség Rosetta nevű űrszondáját három éve tartó szünet után hozzák újra működésbe.

A magyar közreműködéssel készült űreszközt 2004. március 2-án lőtték fel, azóta 6,2 milliárd kilométert tett meg, háromszor megkerülte a Földet, majd elhaladt a Mars mellett, jelenleg 810 millió kilométerre jár. 2011-ben energiatakarékossági megfontolásokból működését a legalapvetőbb funkciókra korlátozták. „Felébresztésének” az a célja, hogy zavartalanul folytathassa útját úti célja, a 67-P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felé, és modulja sikeresen landoljon annak felszínén.

A Rosetta küldetése azért különösen fontos, mert az üstökös a 4,6 milliárd évvel ezelőtti, vagyis Földünk és naprendszerünk keletkezésének időszakáról hordozhat fontos információkat a tudósok számára. Feltételezik többek között, hogy a Földön található víz egy része üstökösbecsapódásokból származik, feltehetőleg sok szerves molekulával együtt, amelyek kulcsszerepet játszottak az élet kialakulásában.

Az újraindított Rosettát január 20-án, hétfő délután várják az első rádiójeleket, és arra számítanak az üzemeltetők, hogy a szonda egészen 2015-ig bírni fogja a Nap felé száguldó üstökös környezetében lévő meleget.

 

forrás: szöveg és kép: esa.int


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2014/01/20/felebresztik-az-ustokos-vadasz-urszondat/

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.