A repülés szinte az ősidők óta izgatja az emberek fantáziáját. A tudósoknak és feltalálóknak köszönhetően ma már számos módja ismert a repülésnek, de a hőlégballonozás kétségkívül az egyik legcsodálatosabb – semmi máshoz nem fogható – repülési élménnyel ajándékozhat meg minket.

Gyermekkori vágyak vonzásában

Gyermekkoromban olvastam először nagyapám egy megsárgult lapú, ósdi mesekönyvében a hőlégballonozásról, s az akkori olvasmányélmény olyan mélyre vésődött belém, hogy elhatároztam, felnőttként biztosan kipróbálom a Willy Fog-féle légi járművet. A hőlégballonozás iránti vágyam az idén egyre élénkebben felerősödött bennem, így a nyári hegymászó túráim után az interneten kutattam a hegyvidéki repülés lehetősége után. Hamar rá is bukkantam az osztrák Flaggl család vállalkozására, akik évtizedek óta szerveznek és vezetnek hőlégballon-kalandokat az év minden évszakában. Télen akár az osztrák Alpoktól az olaszországi Dolomitokig is elrepülnek. A téli alpesi hőlégballonozás ideális starthelyszíne az Alpok szívében, Filzmoosban, Schladmingban vagy Gosauban található.

Fel is vettem a Flaggl családdal a kapcsolatot, mert már régóta kacérkodtam a téli repülés gondolatával. Kedvesen közölték velem, hogy mivel a repülés nagymértékben függ az időjárástól, egy téli szezonban csupánedvesen, hogy régóta kacérkodok 2- 3 alkalommal adatik meg az Alpok-átkelés lehetősége. Nyáron a légáramlatok általában nem teszik lehetővé a hosszabb lélegzetvételű alpesi kalandot. Akit azonban érdekel a nem mindennapi „felfedezőút”, annak érdemes már ősszel bejelentkeznie, s ha az időjárás megfelelő, telefonálnak, és már utazhatunk is az ausztriai „hadszíntérre”.

Így az ősz folyamán bejelentkeztem, s már majdnem kiment a fejemből a téli kaland lehetősége, amikor egy februári csütörtök délután megcsörrent a mobilom, és az Apfelwirt ^[1] hőlégballonos vállalkozás csilingelő hangú alkalmazottja, Irene közölte velem, hogy szombat reggel 7-re legyek a Dachstein lábánál elterülő Filzmoosban a start helyszínén. Gyorsan összedobtam a fotóscuccomat, izgatottan kocsiba vágtam magam és nagy várakozással elindultam a hegyekbe.

   ^[1]

Halvány esély a felszállásra

Estére bekvártélyoztam magam a Dachstein egyik hangulatos hüttéjébe, és vártam a másnapot. Reggel 6-kor viszont elkeseredetten néztem ki az ablakon, ahol minden tejfehér ködben úszott, és friss hóréteg borította a tájat. A kocsit kiszabadítottam a hó és a jég fogságából, majd elindultam a néhány kilométerre lévő megbeszélt helyszínre, de útközben egyre jobban elhatalmasodott bennem, hogy hiába jöttem, az egészből nem lesz semmi, mert a természet erői győzedelmeskednek felettünk. Filzmoosban viszont Irene széles mosollyal fogadott, és látva aggodalmamat, biztosított afelől, hogy minden rendben van, és csodálatos időnk lesz. A frissen behavazott táj látványa miatt – finoman mondva – kissé kételkedtem a szavaiban, de mielőtt végleg elcsüggedtem volna, bemutatott Wernernek, a leendő pilótánknak.

Werner és társai időközben már kicsomagolták a hőlégballon minden tartozékát, és boszorkányos ügyességgel szerelték össze a szerkezetet: rögzítették a fűtéshez szükséges égőt és az üzemanyagtartályokat, melyeket gondosan csatlakoztattak az égőhöz, majd megfelelő karabinerek segítségével a kosárra rögzítették a ballont. Mikor minden alkatrész a helyére került, elkezdték a ballon hideg levegővel való feltöltését. A csípős reggelen jólesett a mozgás, így ebben a munkafolyamatban én is a segítségükre siettem. Amikor a hőlégballon-kupola jó kétharmadig megtelt hideg levegővel, Werner és kollégái megkezdték a ballon meleg levegővel történő feltöltését. Indulás előtt Werner – megnyugtató módon – még mindent letesztelt, hogy tökéletesen működik-e.

^[1]

Lebegés a felhők fölött

Amikor a pilóta mindent a legnagyobb rendben talált, beugrottunk a gondolába és már el is szakadtunk a talajtól. Szálltunk felfelé a tejfehér ködben, de pár perc elteltével nem hittünk a szemünknek: hirtelen elhagytuk a ködöt, a felhőket, és kitisztult minden. Lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé! Mesébe illő, hófödte bércek, bárányfelhőkkel tarkított kék égbolt, már-már giccsesen szép reggeli fények, kristálytiszta levegő, csend, lágy szellő. Ez minden, ami teljessé tehet egy tökéletes hőlégballonozást a Dachstein masszívum hócsipkés csúcsai között. Néhány másodpercig elmerengtem az elénk táruló Alpok varázslatos világán, majd a nyakamban lógó két Nikon gép után nyúltam, hogy élességet állítsak. Kattogtak a fényképezőgépek zárjai.
Különleges látvány megpillantani a hőlégballonunk árnyékát a felhők fehér habjában, csakúgy, mint az alattunk elterülő fenyvesek reggeli hosszú árnyékait a tündöklő hóban. Olyan mintha a markáns, kontrasztos árnyékok lennének maguk a fák, a fák pedig szinte elvesznek a tájban. A hegyi falvak fehér lepellel betakart házai inkább hasonlítanak kisgyermekek építőkockáira, mint igazi lakóházakra. Miközben alig tudtunk betelni a téli Alpok semmi máshoz sem fogható látványával, addig Werner, a pilóta és az Apfelwirt ^[1] személyzete állandóan figyelte a helyi időjárási viszonyokat, és folyamatosan egyeztetett a repülés irányáról, valamint a magasságáról. A lágy szellőben szinte észrevétlenül siklunk el a Kamplbrunnspitze (2050 méter) és a Große Bischofsmütze (2458 méter) tekintélyt parancsoló csúcsai mellett. A hőlégballonban – hajó módjára – csendesen ringatózva szemlélhetjük a körülöttünk elterülő csodálatos tájat. A távolban felsejlik a felhőpaplanba burkolózó salzkammerguti tóvidék: a csend és az idill észrevétlenül magába szippant. A levegőben kedélyesen himbálózva alig tudunk betelni a látvánnyal, miközben Werner elmesélte nekünk, hogy télen, amennyiben stabil időjárási helyzet kínálkozik, gyönyörködhetünk akár a Großglockner, a Großvenediger, és a Dolomitok monumentális csúcsaiban is.

^[1]

Földet érés – „Glück ab gut Land”

Földet érést követően Werner egy hagyományos „Glück ab gut Land” kifejezéssel és meleg kézfogással üdvözli az utasokat. Az emberek arcát fürkészve, vegyes érzelmek rajzolódnak ki az arcéleken. Egyfelől látszik a megkönnyebbülés, hogy ismét szilárd talaj van a lábunk alatt, másrészt viszont egyfajta csalódás érezhető a levegőben, hogy vége a „mennyei” élménynek. A merengésből Werner hangja ráz fel, és ledobva a fotófelszerelésemet, már rohanok is, hogy segítsek szakszerűen összecsomagolni a ballont. Mindenki felajánlja segítségét, így hamar szállítható állapotba kerül a szerkezet.

„Grófi” rang a kiváltságosoknak

A szerencsés földet érést követően kezdetét veszi a hőlégballonozás egyik jeles eseménye, a gróffá avatás, amely évszázados hagyományokra tekint vissza. Ilyenkor ugyanis grófi címmel jutalmazzák azokat, akik életükben először ringatóztak a levegőben. Az avatási ceremónia során a mannschaft vezetője egyesével szólítja a ballon utasait, akik színre lépve letérdelnek, hogy a kapitány egy égő gyufával egy hajtincsüket megjelölje. A tűz szimbolizálja azt az őselemet, amelynek segítségével a hőlégballon a magasba emelkedik. Ezt követően a felavatottat megöntözik pezsgővel, amelynek felszálló buborékai szintén a hőlégballonra emlékeztetnek. Az avatási szertartás záróakkordjaként pedig mindenki kap egy cirádás, elismerő oklevelet, amely többek között tartalmaz egy személyre szóló becenevet és természetesen „grófi” rangot is. A kézhez kapott oklevelet szorongatva azon gondolkodom, hogy ez a fantasztikus élmény egy csapásra megfertőzheti az embert, és könnyen szerelmesévé válhat a fellegekben történő, semmi máshoz nem fogható csendes ringatózásnak.