Minden utcasarkon latin zene, hûsítõ koktélok, trópusi tenger, napfény és pálmafák: ezek a sablonos képek jutnak általában az eszünkbe, ha Kuba szóba jön valahol. Pedig van ennek a kifli alakú szigetnek egy másik, kevésbé ismert arca: fantasztikus kúpos hegyek, belsejükben sötét, földalatti járatokon átzúgó folyókkal, a növények sûrû szövedéke miatt szinte megmászhatatlan sziklafalak. Ez a Kuba a kalandra vágyók számára is hihetetlen lehetõségeket kínál.

Napokig bolyonghatunk a mélyben, sodortatva magunkat a sötét árral, hogy aztán egy minden oldalról hegyekkel körülvett karsztos mélyedésnél bukkanjunk a vakító napvilágra. Ha egy vízmentes, magasabb barlangjárathoz akarunk felmászni, meg kell küzdeni a karsztos mészkősziklák borotvaéles karéjaival, a sziklafalak minden tenyérnyi helyét befonó kúszónövényekkel. Az agyagos felszínen eredő folyók rendre eltűnnek a mogotéknak nevezett, meredek falú karsztos mészkőhegyek belsejében. Bejáratukat többnyire növényi ^[1] gyökerekre kicsapódott óriási függő cseppkövek őrzik, mint fegyveres őrök. Ilyen például a Palmarito folyó bejárata is. A cseppkövekkel díszített sziklakapun belépve a folyócska rögtön eltűnik egy mélyebb szintű barlangjáratban, amelyet száraz időben is csak úszva lehet megközelíteni. Egy magasabb helyzetű, régi barlangfolyosón azonban mélyen behatolhatunk a hegy belsejébe. Valamikor itt törte át magát az Õs-Palmarito folyó a mogotén. Most csak árvíz idején borítja el teljesen a víz. Ilyenkor rendkívül veszélyes helyzetbe juthatnak a barlangászok. Megtörtént, hogy egy csapat kubai barlangkutatónak a függő cseppkövekbe kapaszkodva kellett bevárniuk, amíg leapadt a vízszint.

Kuba trópusi mészkőhegységeiben a bő csapadék, a 22-24 fokos átlaghőmérséklet és a buja növényzet által termelt savas vegyhatású anyagok miatt rendkívül gyors a felszín pusztulása. A mészkőfennsíkok először különálló táblákra, majd elefánthátakra emlékeztető sziklagerincekre, idővel pedig önálló kúpokra, sziklatornyokra különülnek.

^[2]

A tájképi szépségeiről világhírû Viñalesi-völgyben úgy sorakoznak az egzotikus sziklaformák, mint megannyi gigászi, kővé vált elefánt. Az elefánthátak, illetve kúpok között sokszor teljesen zárt medencék alakulnak ki, amelyekből csak földalatti utakon jut ki a csapadékvíz. Az egyik legromantikusabb zárt völgyet a pica-picáról nevezték el. Egyébként ennek a babra emlékeztető növénynek az egyszerű érintése is veszélyes, viszketést, égő kiütést okoz. Állítólag az őslakó indiánok a foglyok vallatására, kínzására használták valamikor.