A NASA veterán marsjárója egy agyagásványokban gazdag területre ért, ahol a saját vizünkhöz hasonló folyadékot találhat – az Opportunity azt fogja kutatni, hogy lehetett-e élet valaha a Vörös Bolygón.
Az Opportunity és a Spirit marsjárók 2004-ben landoltak a bolygó felszínén – a Spirit azonban nem sokkal később, 2010-ben beadta a derekát a zord marsi időjárásnak. A kis túlélő immár nyolc évvel túlteljesítette szolgálatát – most kezdi meg kilencedik évét a vörös bolygón. Eredetileg három hónaposra tervezték expedícióját. Legutóbbi feladatát novemberben végezte el, amikor egy kiugró szikla tanulmányozása során kiderült, hogy agyagbetéteket is tartalmaz.
Tipp: Ezt látja az Opportunity
„Ezek az agyagásványok olyan kémiailag semleges vízre mutathatnak, amely hasonló ahhoz, amit mi iszunk” – magyarázta a Discovery Newsnak Steve Squyres, a rover vezető kutatója.
Az Opportunity már korábban talált bizonyítékokat arra, hogy a Marson egykor volt víz, de olyan savas, amely számunkra mérgező lett volna.
Tipp: A marsjáró önarcképe
Az agyagásványokban gazdag terület a Vörös Bolygó olyan ősi időszakába vezethet minket vissza, amikor – a kutatók szerint – a Mars sokkal nedvesebb és melegebb volt. Ez az első olyan eset, amikor a bolygó ilyen régi állapotát is vizsgálni tudjuk.
Forrás: Discovery News
Fotók: NASA