A denevérek élőhelyéül szolgáló korábbi bányatárókat tisztít meg Recsk, illetve Salgótarján közelében a Bükki Nemzeti Park (BNP) – jelentették be a BNP szakemberei, amikor csütörtökön megkezdték a recski Antal-táró rehabilitációját.
A több mint 100 millió forint értékű program végrehajtása nyomán több ezer denevér élőhelyét mentik meg a természetvédők.
Mint azt Kangúr Tibor, a BNP médiareferense az MTI-nek elmondta: a 18. században vágott Antal-táróban immár évtizedek óta megszűnt az aktív bányászati művelés, a táró jelentős részben beomlott, ezzel veszélyeztetve a denevérek élőhelyét.
Tipp: Kerülik a holdfényt a holdfóbiás denevérek
A természetvédelmi szakemberek azt követően, hogy az állatok téli szállásukra vonultak, hozzákezdtek a táró feltárásához, a jelentős mennyiségű beomlott törmelék eltakarításához.
A munkálatok során a denevéreket a biztos pusztulástól mentik meg azzal, hogy korábbi állapotába állítják helyre az állatok élőhelyül szolgáló Antal-tárót. Egyben megőrzik a bányászat során feltárt földtani értékeket is.
Hasonló rehabilitációra kerül sor a jövőben Salgótarján mellett az eresztvényi Nagy-bánya területén is – mondta Kangúr Tibor.
Forrás: MTI