Andalúzia Spanyolország déli részén található, ahol a Sierra Nevada hegység is húzódik. Maga a hegységrendszer – a hasonló nevet viselő nemzeti park része – geológiailag az észak-afrikai Atlasz hegység folytatódása. A nemzeti parkot 1989-ben hozták létre, de a Sierra Nevadát már1986 óta bioszféra rezervátumként jegyzik. Itt található az Ibériai-félsziget legmagasabb csúcsa a Mulhacén (3478), és tőszomszédságában „testvére”, a jellegzetesen szabdalt 3398 méteres Veleta. A 3000 méter felett található tengerszemek Európa legmagasabban fekvő hegyi-tavai. A hegység túraútvonalaival kínálja magát az odalátogatóknak, s a fáradt vándort jól felszerelt, kitűnő állapotban lévő menedékházak várják. Aki télen tervezi az útját, az megtapasztalhatja a minden igényt kielégítő sícentrum szolgáltatásait is.
Andalúziában könnyen megízlelheti az ember azt a nyári életérzést, hogy a csodálatos és nagy történelmi múltú Granada egyik utcácskájában található meghitt kávézó teraszán még a reggeli hűsben felhörpint egy kávét, majd „felugrik” a Sierra Nevadára hógolyózni egyet, s ha a túrából elege lett, kocsiba ül, hogy a délutáni hőség már a közeli tengerparton érje (Almuñecar). A tenger jótékony felfrissítő hatása után pedig a vacsorát már a Sierra Nevada lentebbi régióiban található romantikus Alpujarrasban veheti magához kiváló spanyol borok társaságában.
Az Alpujarras megejtően idilli táj. E területre elsőként a mórok tették a lábukat, miután a közeli Granada elesett. A VIII. században érkeztek a mórok az Ibériai –félszigetre, s távozásuk után hátrahagyták az arab kultúra és művészet sokszínű gazdagságát.
Az Alpujarras az Alhambra erőd eleste után még jelentősebb szerepet kapott. Ekkor űzték ki Granadából Boabdilt, az utolsó granadai szultánt. Később az Alpujarras vidékén az ún. moriszkók laktat, akik arab kultúrájú, de keresztény vallásúak emberek voltak. Az új hatalom törvényekben, nyelvhasználatban, kultúrában jócskán korlátozta őket, aminek az lett a következménye, hogy az Alpujarrasban lázadás tört ki. II. Fülöp hadserege több év keserves harc után tudta csak a területet „megtisztítani” a moriszkóktól. Helyüket spanyol honból érkező telepesek foglalták el.
A móroknak csak „hűlt” helyük maradt, de szerencsére számos remekmű emlékeztet páratlan építészetük, kultúrájuk fennmaradására. A mórok nemcsak építészetükkel alkottak maradandót: ők ültették a szederfákat is, amelyekből aztán kialakulhatott a selyemhernyó-termesztés és selyemkészítés is.
Errefelé a víz drága kincs: régen is volt és ma is az. Nem véletlen, hogy az Alhambra vízben bővelkedő, kútjai és szökőkutjai annakidején nagyobb értéknek számítottak az aranynál.
A hangulatos belső udvarral is ellátott hegyoldalakba épült házacskák mindegyike fehér, ugyanis az ittlakók így védekeznek a nyári hőség ellen. A házak teraszai, ablaki, belső udvarai, sőt még a házfalak is szinte roskadoznak a virágoktól. Igazi romantikus érzés ezeken az utcácskákon végigsétálni.
A falvak olykor egész nagy szintkülönbséggel kapaszkodnak a hegy oldalába, és a nem túl tágas lakóházak szinte egymásból nőnek ki, de ez itt senkit sem zavar.
A keskeny sikátorok és kanyargó lépcsők között kicsit hűsölhet az ember, miközben arra gondol, hogy visszasétált pár száz évet a történelemben. Az Apujarras különlegessége értékének sokszínűségében rejlik. Kultúrája és építészete mellett a materiális világban is találunk helyi értékeket.
Alpujarrasi Lanjarón ásványvízkincse nemcsak a régióban híres, hanem egész Spanyolországban. A régió ügyes kezű kézművesei csodálatos szőtteseket, szőnyegeket, agyagedényeket készítenek, amiket aztán büszkén ki is tesznek a bolt elé a földre – turistacsalogató gyanánt.
Világhírű az alpujarrasi sonka is. Ezt a különleges sonkafajtát nem füstölik, hanem érlelik. Azt tartják, hogy a hegyi levegő különleges zamattal gazdagítja a sonkát. A boltok előtt a tetőtől a földig ér a „sonkafüggöny”. Az egész Alpujarras (Capileira, Trevélez, Pórtugos, Mecina, Alfahar, Alcaudique) kisugárzása idillien romantikus. Sajnos a fiatalok egyre többen hagyják el az Alpujarras vidékét a jó munkahely és jó kereseti lehetőségek reményében, hiszen itt csak kevesen tudnak megélni a mezőgazdaságból, és nem mindenkit tud eltartani az idegenforgalom sem.
Ha vesszük a fáradságot, és búcsúzóul felmegyünk Trevélezbe, hogy onnan letekintsünk az alattunk lévő alpujarrasi tájra, biztosan nem fogunk csalódni, sőt jó eséllyel örökre szívünkbe zárjuk Andalúzia ezen gyöngyszemét!
képek: Szatmári Zoltán, archív
