Tegnap, azaz kedden célba ért az első kizárólag napenergiával működő repülő Marokkóban. A különleges szerkezet május végén indult Madridból.
Május 24-én indult el Madridból a Solar Impulse névre keresztelt napelemes repülő, amely kedden, június 5-én ért földet Marokkóban.
A repülőgép hatalmas szárnyait 1200 napelemmel szerelték fel, súlya mégsem haladja meg egy átlagos családi autóét. A napelemek segítségével a gép éjjel-nappal repülőképes, hiszen az akkumulátort napközben feltöltik a nap sugarai.
A repülős csapat VI. Mohammed marokkói királytól kapott meghívást, hogy bemutassák a napenergia felhasználásának élvonalbeli technológiáját. Bertrand Piccard pilóta a leszállás után azt nyilatkozta, hogy azért választották Marokkót leszállási területként, hogy támogassák az ország napenergia-felhasználás növelésére vonatkozó terveit.
A Solar Impulse több mint 2500 kilométert tett meg alig két hét alatt, így a tervezett időtartamot és tempót tartani tudták. A mostani út csupán a 2014-re tervezett világkörüli repülés előkészítése.
Forrás: PhysOrg
Kapcsolódó cikkek:
A napelemes repülő megkezdte útját Európából Afrikába
Szmogevő építészeti panelek
A pókfonálnál is vékonyabb napelemet fejlesztettek ki
Napelemek 3D-ben