Két “legomúmiát” tártak fel Skóciában; az eredetileg a tőzegmocsárban konzervált háromezer éves testeket hat ember földi maradványaiból “rakosgatták össze”.
A férfi és a nő múmiáját több mint egy évtizede fedezték fel a Külső-Hebridákhoz tartozó South Uist-szigeten, a Cladh Hallan-i lelőhelyen, a Kr.e. 11. századi prehistorikus falu házai alatt. A holttesteket magzati pózban helyezték végső nyugovóra 300-600 évvel a haláluk után – olvasható az amerikai National Geographic hírei között.
A csontvázak állapota és szerkezete alapján a tudósok már korábban megállapították, hogy a testeket a tőzegmocsárban csak annyi időre helyezték el, míg konzerválódtak, majd kiemelték őket, s csak évszázadokkal később temették el újra.
Terry Brown, a Manchesteri Egyetem régészprofesszora szerint azonban voltak arra utaló jelek, hogy a mocsári múmiák esete sokkal bonyolultabb, mint első látásra tűnt volna. A női csontváz esetében például az állkapocscsont feltűnően nem illett a koponya többi részéhez, így Mike Parker Pearson, a Sheffieldi Egyetem kutatója javasolta a DNS-vizsgálatokat.
A DNS-mintákat a női csontváz állkapocscsontjából, a koponyájából, a felső és alsó végtagjaiból vették, s az eredmények arról tanúskodtak, hogy a földi maradványok több különböző személytől származtak, olyanoktól, akik semmiféle rokonságban sem álltak egymással.
Ám míg a nő esetében a csontok körülbelül egyazon időből származtak, a férfimúmia “alkotóelemeinek” egykori tulajdonosai között több száz év a korkülönbség.
“A Cladh Hallan-i múmiák másik sajátossága az igen jó állapotban fennmaradt csontok. A tőzegmocsár savas, oxigénhiányos közeg, amely meggátolja a baktériumokat, hogy lebontsák a szerves anyagokat. Másrészt a savas közeg megtámadja a kalciumalapú anyagokat, így a mocsári múmiák esetében jobb állapotban maradnak fenn a lágyszövetek, mint a csontok” – ismertette Gill Plunkett, a belfasti Queen’s Egyetem paleoökológusa, aki nem volt részese a kutatásnak.
Mint kifejtette, a két mocsári múmia csontváza még mindig igen jó állapotban van, megőrződtek az ízületek, vagyis még azelőtt emelték ki őket a lápból, hogy a váz károsodhatott volna, de a lágyszövetek már konzerválódtak. Amikor a múmiákat a földbe temették, a lágyszövetek kezdtek el lebomlani.
A kutatók nem tudják, hogy mi célt szolgáltak a “legomúmiák” – lehet, hogy ily módon akartak létrehozni egy jelképes őst, aki az egész törzset jelenítette meg.
“Úgy tűnik, hogy nem a személy a fontos, hanem a kép, nem egy különálló identitásról van szó, hanem valaminek a jelképéről” – fejtegette Terry Brown.
Forrás: MTI
Fotó: Mike Parker Pearson
Kapcsolódó cikkek:
Ritka uralkodói szarkofág az angol múzeumban
Felajánlásként szolgált a mumifikált kiscica
Lezárták a kétezer éves gyilkosságot
