Negyvenkét újabb idegen planétát fedeztek fel amatőr bolygóvadászok, akik a Kepler-űrteleszkóp adatait elemzik.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA 2009 márciusában bocsátotta fel bolygóvadász űrteleszkópját, amely a Nap körül keringve az égbolt egy olyan szegmensét figyeli, ahol 150 ezer csillag található. Feladata annak meghatározása, hogy mennyire gyakoriak a Tejútrendszerben a csillagok lakhatósági zónájában lévő Föld-szerű bolygók. Az űrteleszkóp úgynevezett tranzitmódszerrel kutat, azt a parányi fényességcsökkenést regisztrálva, amelyet egy bolygó okoz a csillag fényében, amikor elhalad előtte.
Tipp: Lemérték a Tatuint
A 2010 novemberében indított Bolygóvadász (Planet Hunters) projektben a Yale, az Oxford és egy sor más egyetem vesz részt. Az önkéntesek a Kepler-űrteleszkóp által összegyűjtött adatokat elemzik abban a reményben, hogy távoli napok körül keringő Föld-szerű bolygókat fedeznek fel. Az ötletgazdák szerint az emberi szem a számítógépnél jobban képes megkülönböztetni a csillagok fényében bekövetkező parányi változásokat. Eddig összesen 48 bolygójelöltet találtak, az első igazolt planétát, a PH1 katalógusjelű égitestet 2011 októberében észlelték – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
Az amatőr csillagászok által újonnan felfedezett bolygójelöltek között 15 olyan van, amely a csillaga lakhatósági zónájában van, vagyis felszínükön a se nem túl magas, se nem túl alacsony hőmérséklet miatt létezhet folyékony víz.
Tipp: A NASA a Hold pályájára húzna egy aszteroidát
Találtak egy Jupiter-méretű bolygót is, a PH2 katalógusjelű égitest létét már 99,9 százalékos bizonyossággal igazolták. Az égitest túl nagy ahhoz, hogy lehessen élet rajta – a számítások szerint a felületén a hőmérséklet 30 és mínusz 88 Celsius fok között lehet.
“A bolygó holdjai azonban, ha vannak ilyenek, lakhatók lehetnek” – vélekedik Ji Wang, a Yale Egyetem kutatója, az Astrophysical Journal című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.
Tipp: Hét lakható bolygó van galaxisunkban
Hozzátette: ez nagyon hasonlatos ahhoz, amit az Avatar című filmben láttunk, ahol a Polyphemus óriásbolygó körül a lakható Pandora-hold kering.
Forrás: MTI