- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

Házaspárt küldene Mars-utazásra Dennis Tito 2018-ban

Posted By The Explorer On 2013-03-02 @ 07:41 In Adventure | No Comments

Kevesebb, mint öt év múlva egy kalandos, de spártai magánvállalkozás keretében egy házaspárt küldene Mars-körüli utazásra Dennis Tito amerikai multimilliomos, a világ első űrturistája – jelentették be szerdán Washingtonban az Inspiration Mars elnevezésű nonprofit szervezet képviselői.

A Mars-kerülő utazók a tervek szerint 160 kilométerre fogják megközelíteni a bolygó felszínét. A kaland ára, hogy 16 hónapon át folyamatosan összezárva kell maradniuk az űrkapszulában, mert leszállni nem fognak, és űrsétát sem tesznek majd, sőt, még szkafanderük sem lesz. A “fapados” űrutazók csak minimális élelmet és ruhát visznek magukkal, és saját tisztított vizeletüket fogják inni.

Az úttörő űrkaland tervezői nem árulták el, hogy mennyibe kerül majd a vállalkozás, de külső szakértők egymilliárd dollárra taksálják a páros Mars-utazás árát. A kivitelezés elindításához szükséges anyagiakat Tito fogja biztosítani.

Tipp: 2018-ban privát Mars-missziót láthatunk? [1]

Az amerikai űrhivatal, a NASA nem vesz részt a kísérletben, de egy szerdán kiadott közleménye szerint nem is zárkózik el attól, hogy a későbbiekben csatlakozzék hozzá. Ennek egyik oka, hogy a Mars-kerülő utazás meglehetősen kockázatos, és ilyen rizikót állami intézmény nem szokott vállalni.

“Nagyon is szimbolikus, hogy emberiséget egy férfinak és egy nőnek kell képviselnie” – jelentette ki Taber McCallum, a projekt műszaki igazgatója, aki egyben az egyik potenciális Mars-körüli utazó is. Szavai szerint a hosszú összezártság indokolja, hogy az útra egy házaspárt küldjenek, amelynek tagjai lelki támaszt tudnak nyújtani egymásnak.

McCallum részt vett abban a kísérletben, amelynek keretében egy csoport két évet töltött az idegen bolygón felépítendő bázist modellező arizonai Biosphere 2 kísérleti telepen.

Tipp: Különleges fotó a Curiosity-ről [2]

Az Inspiration Mars projekt privát hajtóművet és űrkapszulát kíván igénybe venni. David Steinz, a NASA szóvivője kommünikéjében rámutatott, hogy a vállalkozás valóra váltja Barack Obama elnöknek azt elképzelését, hogy az űrkutatásban nagyobb mértékben kell támaszkodni a magánszektor leleményességére. Steinz szerint a NASA folytatja az egyeztetést az Inspiration Marssal a kölcsönösen hasznos együttműködés lehetőségéről.

A projekt tervezői azt próbálják meg kihasználni, hogy a Föld és a Mars pályája egy emberöltőn át nem lesz ismét olyan közel egymáshoz, mint öt év múlva. Az elképzelés szerint az űrhajót 2018. január 5-én indítanák útjára, augusztus 20-án kerülné meg a vörös bolygót, és 2019. május 21-én térne vissza.

Forrás: MTI


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2013/03/02/hazaspart-kuldene-mars-utazasra-dennis-tito-2018-ban/

URLs in this post:

[1] 2018-ban privát Mars-missziót láthatunk?: http://explorerworld.hu/2013/02/26/2018-ban-privat-mars-missziot-lathatunk/

[2] Különleges fotó a Curiosity-ről: http://explorerworld.hu/2013/02/25/kulonleges-foto-a-curiosity-rol/

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.