Harminc éve zajlott le a Falkland-szigetek birtoklásáért vívott brit-argentin háború. Az argentin partok közelében található Falkland-szigetek (spanyolul Islas Malvinas, Malvin-szigetek) 1833 óta Nagy-Britannia tengeren túli területét képezik. A háború során 1982. május elsején a HMS Conqueror brit atom-tengeralattjáró torpedóval elsüllyesztette a General Belgrano argentin cirkálót, 323 ember veszítette életét. Május negyedikén argentin vadászgépek Exocet rakétával a víz alá küldték a HMS Sheffield brit rombolót, huszonan lelték halálukat.

Ez a két esemény is mutatja a 74 napos háború erőviszonyát: a vízen a britek voltak az erősebbek, a levegőben az argentinok. A szigetcsoport birtoklása okán kialakult konfliktus mindmáig nem rendeződött az érintett felek között. A szakértői vélemények szerint Lady Margaret Thatcher volt a háború igazi győztese.

^[1]

A nagyjából 12 ezer négyzetkilométernyi, két főszigetből, és 200 – többnyire lakatlan – kis szigetből álló szigetcsoportot az angol John Davis fedezte fel 1592-ben, mai neve a 17. század végéről való. A korábban teljesen érdektelen, de halban – és ami a legfontosabb, mint később kiderült, olajban – gazdag szigetekre Argentína 1833 óta formált (és formál ma is) jogot a spanyol örökségre hivatkozva. Az angol érvrendszer is hivatkozott a történelmi múltra, miközben utalt a status quóra is, a helybéliek önrendelkezési jogára, és mindenekelőtt arra, hogy az 1982-ben mintegy 2000 (manapság nagyjából 3000) szigetlakó ragaszkodik a brit állampolgárságához. A nemzetközi jog London mellett állt, mivel a Falkland-szigetek elismerten brit tengerentúli területnek számított, és lakossága brit állampolgárokból állt, argentin megszállása a Nagy-Britannia elleni katonai agressziónak minősült, így az ENSZ-alapokmányának az önvédelem jogát rögzítő 51. cikkelye alapján Thatchernek mindenalapja megvolt a fegyveres válaszra.

1982. április másodikán hajnalban kezdődött az argentin invázió a Falkland-szigetek ellen. Leopoldo Galtieri tábornok kemény szónoklatai nyomán az argentin csapatok néhány óra alatt legyűrték a századnyi brit tengerészgyalogosból álló helyőrség ellenállását. A tábornok azonban elkövette a klasszikus taktikai hibát: alábecsülte az ellenfelét, nem vette figyelembe, hogy Nagy-Britannia élén az a Margaret Thatcher áll, aki szakított elődjei gyenge politizálásával és félretéve minden diplomáciai óvatoskodást és politikai megegyezést, az azonnali katonai visszavágást választotta. A 20 ezres brit haditengerészeti egység április 5-én indult Falkland felé Portsmouth kikötőjéből.

^[2]

A sietséget bizonyítja – ahogy jó pár évvel később az angol vezetés elismerte -, hogy a hordozóhajókról még a nukleáris tölteteket sem volt idő leszerelni. London természetesen nem szándékozott ezeket bevetni, ám azonnal útnak akarta indítani a különítményt, amely egy hét múlva blokád alá is vette a brit partoktól 14 ezer, Argentínától ötszáz kilométerre fekvő szigeteket. Április 25-én elesett Dél-Georgia, május 21-én pedig a Falklandokon is megkezdődött a partraszállás. Miután a főváros,Port Stanleyis kapitulált, az argentin csapatok június 14-én letették a fegyvert. A 74 napos háború 255 brit és 746 argentin katona életét követelte.

A háború végeredménye mindkét résztvevő belpolitikai életében jelentős változást hozott: Argentínában Lepoldo Galtieri, a junta vezetője hamar megbukott, az erősödő ellenzék hatására már 1983-ban demokratikus választásokat tartottak és Raúl Alfonsínt választották meg. Ezzel véget ért a katonai diktatúra időszaka, alig másfél évvel a háború után. A falklandi kérdés azonban a vereség ellenére mindmáig az argentin politika egyik sarkalatos kérdése. A katonai kormányzat vezetői viszonylag könnyen megúszták, néhányan pár év börtönbüntetést kaptak, néhányan még azt se. Galtierit 1988-ban 5 év börtönre ítélték, de 3 év múlva, Carlos Menem akkori elnök kegyelmével kiszabadult, és visszavonultan élt 2003-ig, amikor elhunyt 76 éves korában.

^[3]

Nagy-Britanniában ezzel szemben a Thatcher kormány népszerűsége csúcsokat döntött, a konzervatívok könnyedén nyerték az 1983-as választást, és egészen Tony Blair 1997-es választási győzelméig kormányon is maradtak (Thatcher 1990-ig volt kormányfő). Természetesen mindez nem csak a falklandi háború következménye volt, de a háború a lehető legjobbkor jött, hogy a népszerűsége mélypontján levő kormányt kisegítse.

A hetvennégy napos háború talán legemlékezetesebb következménye az 1986-os focivébén a visszavágó, az argentin-angol elődöntő, ahol az argentinok nyertek Diego Maradona emlékezetes, a zseniális csatár által „Isten kezének” tulajdonított góljával. A mai fiatalok ezt valószínűleg jobban ismerik, mint a huszonkilenc évvel ezelőtti, 907 halálos áldozatot követelő háború történetét.

^[4]

Argentína megszerezhetné a Falkland-szigeteket?

Mostanában, a harmincadik évfordulónál járva, kapott szárnyra az a hír, hogy Argentína „valószínűleg ismét megtámadja” a brit fennhatóság alá tartozó dél-atlanti Falkland-szigeteket, és a brit katonai költségvetés alapos lefaragása miatt ezúttal jó eséllyel győzne is – mondta a 2012. március 5-ei, hétfői The Timesnak a szigetekért harminc évvel ezelőtt megvívott háború egyik brit parancsnoka.

A konzervatív-liberális brit kormány a hatalmas költségvetési deficit leszorítását célzó takarékossági intézkedések jegyében reálértéken 8 százalékkal tervezi csökkenteni a következő négy évben Nagy-Britannia védelmi költségvetését. Ennek már áldozatául esett a királyi haditengerészet egykori zászlóshajója, az Ark Royal repülőgép-hordozó, több más hadihajóval együtt. Emellett kivonták a szolgálatból a helyből felszállni képes Harrier (Rétihéja) harci gépeket is, amelyek fontos szerepet játszottak az 1982-es falklandi háborúban. A védelmi kapacitás e szűkítését már korábban is nyíltan bírálta a brit hadvezetés több tagja. Számos szakértő azt is megkérdőjelezte, hogy repülőgép-hordozó kapacitás nélkül a brit fegyveres erők képesek lennének-e ismét visszahódítani a Falkland-szigeteket argentin invázió esetén.

A szigetcsoportot jelenleg 1300 fős brit helyőrség védi, négy Eurofighter Typhoon harci repülőgéppel együtt.

A The Times diplomáciai szemleírója, Roger Boyes az egykori brit parancsnokkal közölt interjút kommentálva ugyanakkor azt írta, hogy Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök „csak blöfföl”, amikor a 30. évforduló közeledtével egyre keményebb retorikával és intézkedésekkel kelti az újabb invázió szándékának látszatát.

Forrás: honvedelem.hu ; theatlantic.com

A cikkhez kapcsolódó képgalériánkat itt nézhetitek meg ^[5]!

Kapcsolódó cikkek:
Végjáték a Dunántúlon ^[6]
Legendás zsoldosok lehettek a lefejezett vikingek ^[7]
A doni katasztrófa kulisszatitkai  ^[8]