A Csillagok háborújából ismert “Tatuin bolygó”, azaz a Kepler-16B katalógusjelű égitest két napjának eddigi legpontosabb méréseit végezték el a Pennsylvaniai Állami Egyetem csillagászai, akik az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban tették közzé tanulmányukat.
A Tatuint az a NASA alkotta, Kepler névre keresztelt bolygóvadász űrteleszkóp fedezte fel tavaly, amely 150 ezer csillag fényességét figyeli, a távoli napok körül keringő planéták okozta parányi “pislogásokat” keresve – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
A 200 fényévnyire lévő gáznemű bolygó méretében és tömegében a Szaturnuszra hasonlít, felszíne hideg, hőmérséklete mínusz 100 Celsius-fok körül van. A Tatuin 229 naponként kerüli meg két napját, amelyektől körülbelül 105 millió kilométerre kering. Az egymástól 34 millió kilométerre lévő két csillag 41 nap alatt kerüli meg egymást.
A Pennsylvaniai Állami Egyetem csillagászai a texasi McDonald Obszervatórium Hobby-Eberly teleszkópjával színképelemzési (spektroszkópiás) vizsgálatokat végeztek, hogy elkülönítsék egymástól a két csillag egybeolvadó jelenségét.
“Szerettük volna elkülöníteni a két csillag fényét, hogy egyedi méréseket végezhessünk” – hangsúlyozta Jason Wright, az egyetem docense.
Ahogy a két Kepler-16 csillag 41 napos pályán halad, sebességük rendszeres időközönként, a távolságtól függően relatíve változik a Földhöz képest, és ezt regisztrálni tudták. Nehézséget okozott, hogy a Kepler-16B csillag a rendszer fényének csupán 3 százalékát adta. A mérések szerint az egyik csillag tömege Napunk tömegének 70 százalékát teszi ki, a másiké mindössze 20 százalékát.
“A sebességmérések alapján, valamint a bolygómozgásokra vonatkozó három Kepler-törvényt alkalmazva a Kepler-16A csillag tömegét 2,5 százalékos pontossággal, a Kepler-16B tömegét pedig 1,5 százalékos pontossággal voltunk képesek meghatározni” – hangsúlyozta Suvrath Mahadevan, a Pennsylvaniai Egyetem docense.
Chad Bender, a kutatócsoport vezetője azt emelte ki, hogy ezek a mérések az eddigi legpontosabbak, amelyeket alacsony tömegű csillagok vonatkozásában elvégeztek.
“A csillagok tömegének, rádiuszának és az általuk alkotott rendszerek ismerete révén bepillantást nyerhetünk a bolygóképződés folyamatába” – magyarázta Bender.
A Tatuin a Csillagok háborúja elképzelt világában egy nagyrészt homokkal borított bolygó a Galaxis külső peremén az Arkanis szektorban, a galaxis középpontjától 43 000 fényév távolságra. A bolygónak két napja van, amelyek egymástól nem túl nagy távolságra keringenek egymás körül, így fizikai kettőscsillag-rendszert alkotnak, ezért napközben állandó a forróság, ami éjszaka gyorsan lehűl a vékony felhőréteg miatt. Az elképzelt bolygó a két naptól nagyjából 1,1 CsE távolságban kering, ennek következtében felszínét 1,7-szer annyi napsugárzás éri, mint a Földet. (1 CsE – csillagászati egység, a Nap és a Föld közötti 149,7 millió kilométeres távolság.)
Forrás: MTI
Fotók: NASA
Kapcsolódó cikkek:
Az ALMA vizsgálja a Fomalhaut
Ütközik a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis
Visszatért a Földre a Dragon
A Jupiter pokoli holdjának részletes térképe