Jeti igazán sokoldalú kis robot: feltérképezi a sarkvidéki jégszakadékokat, vulkánokat vizsgál és jég alatti barlangokat kutat. Mindezzel rengeteget spórol a sarkkutatóknak.
Jeti fő feladata, hogy felkutassa azokat az antarktiszi jégszakadékokat, amelyek veszélyeztetnék az utánpótlás szállítását – sőt, tulajdonképpen a kutatók utazását is. Ezen a sarki nyáron Jeti nagy, narancssárga szállítójárműveket navigált a legdélibb kontinensen, amelyek utánpótlást cipeltek a különböző kutatóbázisokra.
Tipp: Extrém Hideg Expedíció
A kis robot egy radart cipel maga után, amely jelez, ha földalatti (illetve rejtett jégbeli) repedésekhez érkeznek, Jeti pedig kikalkulálja, hogy merre induljanak, ha ki akarják kerülni azokat. Erre azért van szükség, mert a hó gyakran elrejti a repedéseket.
“Nem valószínű, hogy a robot leesik, de ha mégis, más veszély nincs, minthogy elveszítjük” – nyilatkozta a Discovery Newsnak Laura Ray, a Dartmouth Főiskola mérnöke, aki Jeti fejlesztéséért felelős csapatot vezette.
Jeti megalkotása összesen 25 000 dollárba került (hozzávetőlegesen 5 és fél millió forint), míg például aCuriosity összerakása és Marsra juttatása több mint 2,5 milliárd dollárba fájt az államnak.
Az Antarktiszon a sérülés – és kármegelőzés különösen fontos, hiszen az itteni mentőakciók nagyon költségesek, és veszélyesek a mentőcsapat és a mentett számára is.
Tipp: Svalbard Solo Expedíció
Jeti azonban nem csak vészmegelőzésre, de tudományos kutatásra is jó: sarkkutatók 2012-ben segítségével feltérképezték az Erebus-hegyet, egy aktív vulkánt az Antarktiszon. A robot segített felkutatni az eredeti antarktiszi kutatóállomás épületeit 2011 decemberében.
A Jetit megalkotó kutatók remélik, hogy hamarosan még legalább egy, de inkább két hasonló robotot küldhetnek a Déli-sarkra.