Venezuelában drasztikusan korlátozták a cápahalászatot

A különösen kegyetlen cápahalászat ellen lépett fel a venezuelai kormány azzal, hogy majdnem 4000 négyzetkilométernyi cápavédelmi területet alakított ki a Karib-tengeren. Ezen a körzeten kívül is szigorította az állatok halászatának szabályait.

Venezuela az utolsó amerikai ország, amely egészen eddig még nem tiltotta be a cápavadászatot vizeiben. Most is csupán korlátozta a tevékenység gyakorlását: a Karib-tenger egy 3730 négyzetkilométernyi területén teljesen tilos a cápahalászat, azon kívül pedig a különösen kegyetlen módszereken változtatott a venezuelai kormány.

Citromcápa

A cápahalászattal az igazi probléma – azon túl persze, hogy elképzelhetetlen károkat okoz az ökoszisztémában, a tengeri táplálékláncban és a veszélyeztetett cápák populációját tizedeli – az a pontos módszer: a cápának ugyanis igazán csupán az uszonya „érdekes” a halászok számára, amit a még élő állatról levágnak, majd a megcsonkított cápát visszadobják a vízbe, hogy lassan, kínok között pusztuljon el. A venezuelai kormány ezt a módszert betiltotta: az állatokat csak uszonyaikkal együtt szabad a partra vinni, tehát a gazdátlan uszonyokért büntetésre kell számítaniuk az illegális módszerekkel dolgozó halászoknak. A dél-amerikai ország így próbálja meg elejét venni a további állatkínzásnak.

Cápauszonyok

A cápauszony leves, amely leginkább Kínában és Délkelet-Ázsiában népszerű, kifejezetten egészségtelen: a cápahúsnak magas a higanytartalma, és BMAA (béta-metilamino-L-alanin) nevű idegmérget is tartalmaz.

Cápauszony

A leválasztott, majdnem 4000 négyzetkilométeres cápavédelmi terület fontos párzási hely sok veszélyeztetett cápa számára. Az állatok itt hozzák világra utódaikat, majd itt is nevelik fel őket: a fiatal egyedek a partközeli vizekben élnek, ahol sok a táplálék és kevés a ragadozó. A cápák fennmaradása utódlásuk miatt is különösen problémás: nagyon ritkán szaporodnak ugyanis, és rendkívül kevés utódot hoznak a világra. A cápavédelmi terület létrehozásával a venezuelai kormány abban reménykedik, hogy számos veszélyeztetett faj, például a citromcápa és a karibi szirtcápa populációjának fennmaradását is segíthetik.

Forrás: Discovery News, Huffingtonpost

Kapcsolódó cikkek:
Ezek a cápák nem mennek a levesbe
A Sea Shepherd kapitánya rács mögött
Nem úszkálnak cápák a kuvaiti Tudományos Központ alagsorában
Vegetáriánus cápa a birminghami vízi centrumban