A szomszéd kertje mindig zöldebb – tartja a mondás. Ez fokozottan igaz Ausztriára, és saját szemünkkel győződhetünk meg e mondás igazságtartalmáról, ha ellátogatunk az ország “zöld szívébe”, Stájerország csodálatos tájaira.
A zöld legelők, a hegyek büszke bércei, a patakok csilingelése és a szívélyes vendéglátás egyszeriben rabul ejti a Stájerországba látogató turistákat. Az ország ezen szegletét joggal nevezhetnénk Ausztria zöld „tüdejének” is, ahol végtelenbe nyúló erdőségek, szinte elképzelhetetlenül zöld tájak gondoskodnak a kristálytiszta levegőről és a jobbnál jobb túralehetőségekről. Stájerország úgy néz ki, mint egy gondosan és a legapróbb részletességgel összeállított makett, annyi különbséggel, hogy ott minden valós és teljesen életszerű.
Kiváló lehetőség kínálkozik az aktív pihenésre. Lehet itt hegyet mászni, túrázni, raftingozni, lovagolni, biciklizni, de aki csak arra vágyik, hogy gondtalanul élvezze a természet csendjét és nyugalmát, az is talál itt magának szépséges és titokzatos „rejtekhelyeket”.
Érdemes felkeresni a Gesäuse Nemzeti Parkot, amely önmagában több száz kilométernyi túraútvonallal várja a lelkes turistákat és pihenni vágyókat. És ha már ott vagyunk, semmiképpen sem hagyjuk ki az Admonti bencés rendi apátságot az egyedülálló könyvtárával együtt. (Ez a világ legnagyobb kolostori könyvtára.)
Egy Bauernhofban töltött pár nap felejthetetlen élményt nyújt az egész család számára. Míg a család apróbb tagjai háziállatokat simogatnak, addig a felnőttek gondtalanul szürcsölgethetik kávéjukat a kellemes környezetben. A híres Bauernhofokban – nem mellékesen – kiváló ízelítőt kaphatunk Stájerország gasztronómiai különlegességeiből (házi sonka, házi vaj, házi sütemények, stb.). Nem csoda, hogy Ausztria profi a vendéglátásban, hisz a Stájerországi Falusi Turizmus Szövetség több mint 40 éves.
Aki uticéljául választja Stájerország gyönyörűséges tájait, történelmi városait, bájos településeit, bizton nem fog csalatkozni.
Stájerországi Tippek:
Graz (történelmi központ, Várhegy, az UNESCO világörökség része)
Mariazell (Mária-kegyhely, híres zarándokhely)
Gesäuse nemzeti park (túrázás, hegymászás, Klettersteig)
Admont (bencés rendi apátság, a világ legnagyobb kolostori könyvtára)
Oberkapfenberg (középkori várában ragadozómadár-bemutató)
Utazás: Bécsből indulva vagy az A2-es (déli autópálya), vagy az S6-os (Semmering-gyorsforgalmi út) úton juthatunk el Stájerországba. Nyugat felől Salzburgon vagy Passau-n át Wels-be, majd tovább az A9-esen (Pyhrn-autópálya) vezető úton.
Dél felől érkezve pedig az A9-es, vagy az A2-es autópálya.
Kapcsolódó anyagaink:
Ökoturisztikai programajánló magyar-osztrák együttműködésben
Ökonyaralás – nyom nélkül